Névadónk

k_zsuzsa_1Kossuth Zsuzsa a magyar történelem méltatlanul elfeledett személyiségei közé tartozik. Kossuth László és felesége öt gyermekével Sátoraljaújhelyen élt az 1820-as évek elején. Lajos érdeklődése már korán a politika felé fordult. Ebben követte őt a négy leánytestvér legfiatalabbika, Zsuzsa, aki még külsőre is nagyon hasonlított szeretet és csodált bátyjára. A fiatal lány részt vett egyebek között a Törvényhatósági Tudósítások szerkesztésében, s megismerkedett Deák Ferenccel, Vörösmarty Mihállyal, akik mély benyomást tettek rá. 1837 tavaszán a bécsi udvar Kossuth bebörtönzésével akarta elnémítani az ellenzéki mozgalmat. Az idős Kossuth László tehetetlenül nézte házának feldúlását. Báró Wesselényi Miklós felhívása nyomán gyűjtés indult a nincstelenné vált család részére. A létfenntartás gondjai jórészt Kossuth Zsuzsára hárultak, aki akkorra már kezdődő tüdőbajban szenvedett. 1840-ben Kossuth Lajos kiszabadult a börtönből, egy évre rá pedig húga férjhez megy Meszlényi Rudolfhoz, Kossuth sógorához, s az ellenzéki mozgalom lelkes és aktív tagjává válik. 1848-ban azonban férje agyhártyagyulladásban hirtelen meghal. Az özvegy ebben az időben Pesten él édesanyjával és három gyermekével.

1848 nagy áldozatokat követelt minden magyar családtól, de elsősorban a honvédektől. A sebesültek ellátása a megoldatlan feladatok közé tartozott. 1849 áprilisában azonban Meszlényiné Kossuth Zsuzsát kinevezik a tábori kórházak országos főápolónőjévé. Kossuth Lajos húga már kinevezése előtt is eredményesen tevékenykedett Debrecenben, ahol sógornőjével egyesületet alapított azzal a céllal, hogy adományokat: sebkötöző pólyát, ruhanemű gyűjtsenek a sebesültek számára. Az 1849 tavaszán meginduló munka óriási vállalkozás volt a tüdőbajjal küzdő asszony számára. Sorra látogatta, szerelte fel vagy éppen szervezte újjá a tábori kórházakat, ápolta, vigasztalta a sebesülteket, hiszen, amint írta:

Minket, nőket Isten azért teremtett, hogy letöröljük homlokaikról a verejték cseppjeit azoknak, kik elfáradtak az élet útjain.

Egészségügyi szervező munkája során rendre meg kellett vívnia harcait a szabadságharc ellenzőivel. Tevékenységével elismerést szerzett, mint a szabadságharc egyik vezető személyisége. Országjáró körútjain fáklyás zenével köszöntik a falvak lakói. Kossuth Zsuzsa az utolsó pillanatig végezte felelősségteljes munkáját, melynek során kiváló szervezőkészségről, politikai éleslátásról tett tanúbizonyságot. A világosi fegyverletétel után először Nagyváradon volt fogságban, orosz felügyelet alatt, majd az osztrák hatóságok vonták felügyeletük alá a Kossuth családot, s nyitott szekérrel szállították őket fagyos szélben Pestre. Ott szalmával telehintett, kitört ablakú börtönbe vetették őket.

Kossuth Zsuzsanna mellszoborKiszabadulását követően a pesti Kecskeméti utcában lánynevelő intézet nyílt vezetésével. Emellett részt vett a Mack összeesküvésben, melynek célja Kossuth Lajos magyarországi visszatérésének előkészítése, új forradalom szervezése. Az adott társadalmi-politikai viszonyok szükségszerűen vezettek e mozgalom bukásához. 1851-től a Kecskeméti utcai ház állandó megfigyelés alatt volt. Kossuth Zsuzsa újra börtönbe került, előbb Pesten, majd Bécsben, a rabkórházban sínylődött, ahol már igen rossz egészségi állapotban volt. Mégis volt annyi ereje, hogy a vallatások során sikerült megvédenie barátait, rabtársait. Az ítélet így szólt: Kossuth Zsuzsának, családjával együtt, távozni kell mindörökre Magyarországról. A következő állomás Brüsszel. A Kossuth nővérek kevéske pénzükből csipkeverő műhelyt nyitottak. Zsuzsa emellett nevelte három gyermekét, ápolta idős édesanyját, harcolt a bátyját és saját magát ért támadások ellen és küzdött egyre erősödő tüdőbajával. Brüsszelből így ír:

nem önként jöttem ide, hogy elmeneküljek a viharból, mely földhöz terítette és magával ragadta népem legjavát, és állandóan sújtja azokat, akik megmaradtak

Az édesanyja halála után Zsuzsa és gyermekei, valamint nővérei Amerikába emigráltak. Itt is keményen dolgoztak a megélhetésért. Kossuth Zsuzsa híre megelőzte érkezését, s az egyszerű amerikai emberek lehetőségük szerint támogatták, segítették őket. Ezekben az időkben írta: “Nem azért jöttünk ebbe az országba, mert itt rokonszenvre számítunk, hanem azért, mert dolgozni akarunk. És úgy hallottuk, hogy itt, aki akar, dolgozhat.” Kossuth Zsuzsát barátai 1854. június 29-én kísérték utolsó útjára New York egyik csöndes utcájában. A rózsafa koporsót – melyet gyászoló amerikaiak sokasága kísért el – egy elhanyagolt kis temetőben helyezték el, amelynek helyén ma egy templom áll. Kossuth Zsuzsa emlékét és halálát követő évtizedekben hazájában igyekeztek elfelejteni. Élete utolsó heteiben írta Kossuth Zsuzsa e megszívlelendő sorokat:

Be fogom járni a világot, sorsom kérlelhetetlensége által ostorozva, de ne adja istenem valaha is csak egy parányit lehajtani fejem ott, hol csak vendég lehetek.

Események a Kossuthban

< 2017 >
Június
  • 15

    Összes nap
    2017. June 15.
    Kossuth Zsuzsa
    Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Eger, Magyarország

    No additional details for this event.

Mostanság

Adataink

Egri SzC Kossuth Zsuzsa Szakközépiskolája, Szakiskolája, Kollégiuma és Könyvtára
3300, Eger, Bem tábornok utca 3.
OM azonosító: 203035

Központi telefonszám: 70/641-2563,
36/515-020

titkárság email: titkarsag@kossuthzsuzsa.hu
tel.: 70/641-2617
Kollégium nevelői szoba: 70/641-2568, 36/515-021

Igazgató:
Somoskői Lilla

Helyettesek:
Godó Gábor
Aranyné Bíró Erika
Tóth Zsuzsanna - kollégiumvezető

Gyakorlati oktatásvezető:
Terenyeiné Sebők Katalin

Telefonszámok itt

1 %

Egészségügyi Szakképzésért Alapítvány
számlaszám: 11739009-20132118
adószám: 18571059-1-10
Köszönjük felajánlását!