December 7. és 14. szombatok

A címben szereplő napokon iskolánkban nem lesz tanítás. 🙂

Kategória: Egyéb

Fiatalok az Egészséges Jövőért! – 2019. november 29.

Immár IV. alkalommal rendezték meg Gyöngyösön, A F.E.J. vetélkedőt. Iskolánk már második alkalommal vesz részt a versenyen. Idén két csapattal indultunk a 12/A és 10/B osztály egy-egy csapatával, online selejtezővel kezdődött a vetélkedő, amin sikeresen túljutottunk. Az országos döntő 2019.11.29-én került megrendezésre Gyöngyösön. Két fordulón vettek részt a gyerekek, az egyik rész az elsősegély kárhelyek, a második rész a Kahoot programmal végzett teszt feladatok voltak drog, dohányzás, alkoholfogyasztás és alapvető egészségügyi ismeretek témából.

Mindkét csapat eredményesen szerepelt, nagyon szoros küzdelemben a 12/A osztály csapata II. helyezést ért el.

Kategória: Egyéb

Német tartalékosok látogatása és Mikulás kupa – 2019. november 30.

Kategória: Egyéb

Az Egri SzC Kossuth az Eger TV Kilátó című műsorában

Kategória: Egyéb

A nyílt nap eseményei képekben – 2019. november 11.

Kategória: Egyéb

A beiskolázásról röviden

A nyílt napok időpontjai

2019. november 11. 09:00-13:00
2019. december 02. 09:00-13:00

Tanulmányi területek kódjai:

Technikum (szakgimnázium)
3101 – Egészségügy ágazat – Gyakorló ápoló
3102 – Egészségügy ágazat – Egészségügyi asszisztens
3103 – Szociális ágazat – Kisgyermekgondozó, -nevelő
3104 – Rendészet és Közszolgálat ágazat – Közszolgálati technikus

A technikumi képzésekre való jelentkezésnél részt kell venni a központi írásbeli felvételin magyar nyelvből. A jelentkezési határidő december 6. A jelentkezési lap itt található.
Az írásbelit nálunk is meg lehet írni. 

Szakképző iskola (szakközépiskola)
3205 – Szociális gondozó és ápoló képzés
3206 – Rendészeti őr képzés

A 8. osztály utáni képzésekről bővebben itt lehet olvasni

Kategória: Egyéb

Célkeresztben az egészség! – 2019. október 16.

IMG_3631

Az Európai Szakképzési Hét programjához kapcsolódóan iskolánk „Célkeresztben az egészség” címmel, 2 fordulós, pályaorientációt támogató versenyt hirdetett, általános iskolák 7. – 8. osztályos tanulói, valamint iskolánk tanulói részére, egészségügyi és rendészeti szakmacsoportban.

A verseny I. fordulója 2019.10.16 – án került lebonyolításra, amely során a gyakorlati feladatokat teljesítették a tanulók.

A verseny gördülékenyen, jó hangulatban zajlott.

A II. fordulóra 2019.11.05. – én kerül sor, ahol az elméleti tudásukról adnak majd számot a tanulók.

Kategória: Egyéb

Erasmus+ kiállítás – 2019. október 16.

IMG_3746

2019.10.16 – án, az Európai Szakképzési Hét programjához kapcsolódóan pályaorientációt célzó Erasmus + kiállítást rendeztünk iskolánk tanulói részére.

A kiállítás a szakmai tapasztalatok megosztásával illeszkedik az életpálya modellbe, célja a szakmai jövőkép kialakítása, munkaerőpiacra történő bekerülés feltételeinek megismerése, az Európai szakképzésbe történő illeszkedés.

Kategória: Egyéb

Újraélesztés világnapja – 2019. október 16.

IMG_3593

Magyarországon 6. alkalommal kerül megrendezésre az újraélesztést népszerűsítő rendezvénysorozat, amely az Európai Újraélesztési Társaság kezdeményezésére indult.

A világnap célja felhívni a figyelmet arra, hogy a hirtelen szívhalál nem visszafordíthatatlan, ha időben megkezdik a szakszerű újraélesztést.

2019.10.16 – án, a világnap alkalmából iskolánk pedagógusainak és tanulóinak lehetősége volt kipróbálni és gyakorolni az újraélesztést!

Kategória: Egyéb

Célkeresztben az egészség! – Versenyfelhívás

Az Egri SzC Kossuth Zsuzsanna Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Kollégiuma és Könyvtára, az Európai Szakképzési Hét programjához kapcsolódóan 2 fordulós, pályaorientációt támogató versenyt hirdet.

A verseny célja: az iskolánk egészségügyi és a rendészeti képzéseinek népszerűsítése, a szakmáink iránti érdeklődés felkeltése, a szakmákhoz kapcsolódó tevékenységek megismerése, kipróbálása.

A verseny témakörei:

Egészségügyi szakmai verseny

–  Elsősegélynyújtás: újraélesztés, stabil oldalfekvés, mentőhívás, vérzések, vérzéscsillapítás, műfogások.
–  Csecsemőgondozás: az újszülött és a csecsemő fogása, tartása, öltöztetés, pelenkázás, fürdetés.
–  Egészséges táplálkozás, tápanyagok, BMI, táplálékpiramis, okos tányér.

Rendészeti szakmai verseny

– Testkultúra, erőnlét (akadálypálya), lövészet.
– Szakma és hivatás, A rendőr kényszerítő eszközei.
– Rendőrségi rendfokozatok a vállapokon.

A verseny célcsoportja: általános iskolák 7. – 8. osztályos tanulói, valamint iskolánk tanulói részére.

 A verseny helye: Egri SzC Kossuth Zsuzsanna Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Kollégiuma és Könyvtára.

 Az I. forduló időpontja: 2019.10.16. szerda 13.00 óra.

Az I. fordulóban a megadott témakörökhöz kapcsolódó gyakorlati, a II. fordulóban az elméleti feladatok lebonyolítása történik.

A II. forduló időpontja: 2019.11.05. 13. 00 óra.

Díjazás: az első 3 helyezett – mindkét szakmacsoportban – tárgyjutalomban részesül.

Nevezési határidő: 2019.10.15. 14.00 óra, az alábbi elérhetőségen: Vincze Tímea verseny@kossuthzsuzsa.hu

Kategória: Egyéb

Események a Kossuthban

< 2018 >
December
  • 03

    15:00 -16:00
    2018. December 03.
    Kossuth Zsuzsa
    Egri SZC Kossuth Zsuzsanna Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Kollégiuma és Könyvtára, Eger, Magyarország

    No additional detail for this event.

  • 05

    09:00 -13:00
    2018. December 05.
    Kossuth Zsuzsa
    Egri SZC Kossuth Zsuzsanna Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Kollégiuma és Könyvtára, Eger, Magyarország

    No additional detail for this event.

  • 15

    17:00 -19:00
    2018. December 15.

    No additional detail for this event.

  • 21

    Összes nap
    2018. December 21.

    No additional detail for this event.

A nyílt napok időpontjai

2019. november 11. 09:00-13:00
2019. december 02. 09:00-13:00

A 8. osztály utáni képzésekről itt lehet olvasni

A technikumi képzésekre való jelentkezésnél részt kell venni a központi írásbeli felvételin magyar nyelvből. A jelentkezési lap itt található.

Mostanság

E-napló

Adataink

Egri SzC Kossuth Zsuzsa Szakközépiskolája, Szakiskolája, Kollégiuma és Könyvtára
3300, Eger, Bem tábornok utca 3.
OM azonosító: 203035

Központi telefonszám: 70/641-2563,
36/515-020

titkárság email: titkarsag@kossuthzsuzsa.hu
tel.: 70/641-2617
Kollégium nevelői szoba: 70/641-2568, 36/515-021

Igazgató:
Somoskői Lilla

Helyettesek:
Godó Gábor
Aranyné Bíró Erika
Tóth Zsuzsanna - kollégiumvezető

Gyakorlati oktatásvezető:
Terenyeiné Sebők Katalin

Telefonszámok itt

Egri Szakképzési Centrum

1 %

Egészségügyi Szakképzésért Alapítvány
számlaszám: 11739009-20132118
adószám: 18571059-1-10
Köszönjük felajánlását!